Tanár Úr, én készültem! Ősszel annyira el voltam
foglalva a tanítási gyakorlatommal, hogy két óraterv és Mikszáth novella között
nem volt időm szinte semmire. Tanár Úr, én készültem… Arra sem volt
időm, hogy megnézzem a Doctor Who 9. évadát, pedig tudom, hogy a Doktor puszta
jelenléte minden időbeosztási problémámra megoldás lett volna. Tanár
Úr… bepótoltam mindent.
Kicsit későn, ugye? Hát, most egy közel sem aktuális témáról
pár igen aktuális gondolatom következik; tőlem, nektek. Enjoy!
A 8. évad úgy jött és ment, mintha nem is lett volna. Komolyan,
meg kellett néznem az epizódok címeit, hogy egyáltalán tudjam, mi történt,
annyira jellegtelen volt az egész. Valahogy volt, de mégsem; láttam, de csak
homályosan emlékeztem; hallottam, de nem tudtam felidézni… (Akárcsak egy
óra a PPK-n, de ezt most komolyan hagyjuk.) Talán ezért is halogattam
ennyire sokáig a 9. évadot; Moffat stílusa sokszor amúgy is távol áll tőlem. És
míg karácsonyra megkaptam a tízeske szónikját a Jézuskától, újranéztem a
Russell T. Davies-es részeket, titokban visszasírtam a régi Doktort.
Nem, mintha bajom lett volna Capaldival. Sőt! Annyira
örültem neki, hogy végre nem egy csinos, fiatal pofit választottak Doktornak. Nem
szükséges egy ilyen karakternek, aki párszor már megmentette az univerzumot,
utazik az időben, két szíve van, több száz éves, és ő a Doktor, hogy
az elsődleges jellemvonása csupán annyi legyen, hogy jóképű. Capaldi
karakteres, jófej, baromi jó színész, de valami mégsem passzolt…
Mondom, a 8. évad lelombozott. Rengeteg kommentet
olvastam csoportokban, rajongói oldalakon, ahol azt kifogásolták, a 8.
tulajdonképpen Clara miatt volt borzalom. Nem tudom, sok karaktert tudok
gyűlölni, de Clara valahogy belopta magát a szívembe. (–><– Ide
lőjetek, emberek!)
Talán titokban szeretnék is egy kicsit olyan lenni, mint
Clara. De komolyan: irodalomtanár, a legnagyobb fegyvere a szó, bátor,
találékony, önálló, nem restell odaállni a történések középpontjába. A Danny
Pinkkel való kapcsolata, szóval, elég érdekes, de felejtsük ezt el neki. A
karakterével nekem soha semmi bajom nem volt.
A 8. évadban azonban nem csak Clara volt elcseszve, hanem a
Doktor karaktere, a cselekmény, a főszál, és úgy egyébként… Komolyan,
gyerekek! Mi volt ez? Mintha csak kispadra küldték volna a sorozatot.
A hosszú hétvégén borzalmas kedvem volt a borzalmas idő
miatt, ezért nekiálltam a 9. évadnak, és… Istenem, köszönöm! Tetszett, de még
mennyire! A sok dupla rész, hogy hagytak időt a cselekménynek, a
Capaldi-Doktor karaktere, hogy végre lett valamilyen, az új
szereplők, mint Ashildr, a főszál kifutása, Gallifrey, a narráció. Komolyan
sikerült visszahozniuk bennem a lelkesedést, és ennek én magam is nagyon
örülök.
Azonban még egy kicsit így is kellemetlen érzés van a
gyomromban. Hogy miért? Egyszerűen úgy éreztem, túl van tolva a TARDIS. Valahogy
túl sok volt az egy részre eső tetőpontok száma; de tényleg, mintha minden
egyes részben vége lett volna a világnak… majd mégsem. Túl sok volt benne a
tetőpont, szinte következmények nélkül; egyszerűen már nem tudtam izgulni az
évad végén, annyira leszívta bennem a sok drámai párbeszéd az adrenalint.
Talán bennem van a hiba; talán nem kellene egyetlen
hosszú hétvége alatt megnéznem az egész évadot. Nem tudom. Mindenesetre
örülök, hogy végre lett egy igazán lelkesítő évad, egy karakteres Doktor, és
egy új csavarhúzó.
